Az Indulás Cythere szigetére című festmény és Nerval: Sylvie című kisregényének egy részletének összehasonlítása

Nerval Sylvie című kisregényét 1853-ban adták ki – több, mint száz évvel azután, hogy Watteau képe nyilvánosságra került. A festmény címe még máig is vi­tatott, a Hazatérés Cythere szigetére éppoly elterjedt, mint az Indulás Cythere szi­getéről. Hogy a festő melyiket adta neki, nem tudjuk.

A legenda szerint Cythere szigetén tisztelték legjobban Vénusz istennőt, hisz úgy tartják, a szigetet körülölelő tengerből született. Rengeteg növényt szentelnek neki, így például a hársfát, ami a Sylvie-ben meg is jelenik („covered with poplars and lindens”). Watteau képén szintén van fa, de nem kivehető a fajtája.

A két francia romantikus alkotás nagyon hasonlít egymásra. Bár ez nem annyira meglepő, hisz Nerval kisregényében meg is említi ezt, és tökéletesen összefoglalja: „the memory of Watteau’s ‘Voyage à Cythère’, and the illusion was complete but for our modern costumes”. Valóban, míg a képen selyemruhába öltö­zött, XIII. századi kosztümökben andalognak a párocskák, addig Nerval a saját ko­rabeli, azaz a XIX. századi ruhaviseletet írja le.

Az egyik legszembetűnőbb egyező motívum a napszak. Watteau festményén őszi, vöröses fények vannak, a jellemző hűvös naplemente. Nerval is ezeket „festi le”, ahogy különösen világítják meg a növényzetet („the colonnade and the brilliant foliage glowed red in the afternoon sun”).

Hasonló még a bárka jelenléte, amely a szerelmeseket várja, hogy elvigye őket a szigetről, vissza a hétköznapokba. A hajó mindkettőjüknél díszes, de Nerval még fokozza is ezt, nála még a virágmotívum is megjelenik („barges adorned with flowers”), ami tipikus romantikus jegy.

A különbség egyszerű és szembetűnő. Watteau képén a szerelmesek elmennek (legalábbis az Indulás Cythere szigetéről cím alapján), vége az idillnek, egy szere­lem van. Ezzel szemben Nerval egy régi lánnyal kezd, Adrienne-el, és kiderül, hogy Sylvie is egy régi szerelem. Tehát igazából három szál is megjelenik – kettő­nél vége az idillnek, mint a festményen, viszont egy csak most kezdődik el. A feje­zet végére minden jó lesz, tökéletes, ami nem túl jellemző a kor stílusára.

Az összehasonlítás nehéz, mivel nem egy időben születtek az alkotások. Ner­val látta, ismerte Watteau művét, nyílván nem csak a téma, hanem maga a festmény is megihlette. És ugyebár itt van az irodalom és a festészet egyik fő különbsége – Nerval tud egyes szám első személyben írni, előadni, és így rákényszeríti a olva­sót, hogy a kijelölt szereplő szemével nézzen. Egy képet viszont általában kívülál­lóként látunk, és így máshogy vagyunk képesek befogadni.

Szakirodalom:

http://www.berze-nagy.sulinet.hu/stilus/rokoko/zarandoklat.html

A művészet története a Rokokótól 1900-ig