A magyarországi etnikai kisebbségekhez tartozó örmények közül az 1990-es népszámlálás adatai szerint 37 fő vallotta magát örmény anyanyelvűnek, de az örmény identitás és származástudat alapján számuk sokkal nagyobb. Napjainkban különböző adatok szerin 3,5 - 10 ezerre becsülik létszámukat.

A hazánk területén élő örmények szórványos jelenlétét már ókori források is bizonyítják. A Kézai és a Thuróczy krónikák szerint már honfoglaló elődeinkkel is jöttek örmények a Kárpát-medencébe. II. Endre magyar király is járt keresztes hadjárata során Örményországban, s András fiát kishíján meg is házasította II. Levon örmény király Zabel nevű leányával. Amikor II. Endre hazatért, valószínű, hogy vele tartott egy kisebb örmény kolónia, akik aztán Esztergomban telepedhettek le. Ezt bizonyítják az ottani helynevek is. A középkorban és az újkorban szintén éltek kisebb szórványokban örmények hazánkban, ám emléküket már csak néhány örmény eredetű hely- és személynév őrzi.

Az újkori betelepülők a különféle hódítók elől menekülve a Fekete-tengert északi irányból érkeztek az örmény óhazából térségünkbe Moldva és az akkori Lengyelország területén keresztül. Élénk kereskedelmi tevékenységeket folytattak, s kapcsolatokat építettek ki az erdélyi fejedelemséggel, ezért 1672-ben Apafi Mihály fejedelemtől letelepedési engedélyt és kiváltságokat nyertek. Az áttelepülők nagy része iparral, és elsősorban bőrárukkal foglalkozott.

A XVII. században Erdélyben jelentős volt az örmény kisebbség, főleg Gyergyószentmiklóson, Csíkszépvízen, Erzsébetvárosban és Szamosújváron. Itt élt a négy legfontosabb kolónia. Az erdélyi örmények mellett délről, a török birodalom területéről is érkeztek hazánkba örmények, előbb átmenetileg Belgrádba, majd az 1739-es török ostrom miatt Újvidékre menekültek, s mivel Belgrád hosszabb ideig török kézen maradt, az örmények nem is tértek vissza. Templom építésébe kezdtek, amit 1746-ban fel is szenteltek. A XVIII - XIX. század fordulóján számuk a százat is meghaladta.

Mivel a magyarok nem használták ki a kereskedelmi lehetőséget, más idegen (görög, német, zsidó) etnikumokhoz hasonlóan az örmények olyan jelentős vagyonra tettek szert, hogy nemegyszer a kincstárat is ki tudták segíteni. Vegyesházasságok révén bekerültek a helyi magyar nemesi rétegbe, sőt, hamarosan jelentős vármegyei tisztségekhez is juthattak. Torontálban a Gyertyánffyak, Dánielek, Karassó-Szörényben a Jakabffyak, Bács-Bodrog megyében a Karátsonyiak vezető pozíciókat töltöttek be. A későbbiekben elmondható, hogy az örmény társadalom minden rétege integrálódott a magyar társadalomba.

1919-ben megalakult az első magyarországi örmény egyesület, a Maszisz; lapjuk a Nor Dar volt. 1920-ban létrehozták az első közös egyesületüket Magyarországi Örmények Egyesülete néven, amely 1952-ben meg is szűnt.

Az örmény kisebbség nem rendelkezik önálló iskolahálózattal, mint például a görög nemzetség, így elsősorban a helyi kisebbségi önkormányzatok szerveznek nyelvtanfolyamokat vasárnapi iskolák keretében. Viszont 1996 óta az országos önkormányzat havonta megjelenteti az Ararát című kétnyelvű folyóiratot.