Hirtelen megcsap egy langyos fuvallat, a folyosóról fény szűrődik be, és mindenkit elönt a boldogság – amit hála a dementoroknak, már mióta nem tapasztaltunk. Rácsok zörögnek, ahogy a rabok szájtátva bámulnak kifelé, hátha meglátják Őt, a Fényhozót. Én nem mozdulok, maradok a sarokban, de arcom furcsa mosolyra húzódik. Hozzám jön, tudom, hisz megígérte. Azt mondta, ha tíz évig kibírom élve, eljön értem – és egy Malfoy mindig megtartja az ígéretét.

A fény egyre erősödik – közeledik. Sétapálcájának hangja visszhangzik a melegedő falakról. Aztán ideér. Megáll a cellám előtt és elmosolyodik.

- Lám-lám, az ifjú Black még mindig lélegzik – sziszegi gonosz félmosollyal az arcán, miközben ujjait ütemesen húzogatja a sétapálcán. Nagyot nyelek.

- A jó öreg Malfoy pedig még mindig kifogástalan. - Próbálok egoista kifejezést erőltetni az arcomra, megmutatva, hogy ki is az úr a háznál. Illetve a börtönben. Lucius nem felel, csak lassan végigmér, aztán hátat fordít nekem. Ha itt hagy, én nem tudom, mit csinálok... talán végre hasznot húzok abból a pengéből.

- Lucius, Lucius, hát eljöttél értem? - Bella örömteli hangon ordít kifelé, én meg szinte látom magam előtt, ahogy Lucius kecsesen felvonja szőke szemöldökét. Hirtelen megfordul a fejemben, hogy talán Lucius kissé felelőtlenül ígérgetett, és többen szabadulunk ma, mint gondoltam. De erre hamar rácáfol.

- Ugyan, Bella, hát nem élvezed a börtönéveket? Pedig a csíkos ruha igazán jól áll, sokkal jobb az összhatás, mint mikor nincs rajtad semmi. Én a helyedben hálás lennék, amiért elintéztem, hogy egy cellába kerülj szegény Roddal, és nem lennék ilyen telhetetlen... - válaszol gúnyosan, majd a kijárat felé fordul.

- Smith, adjon vizet és szappant Blacknek, és nyissa ki Avery celláját!

Az auror azonnal ugrik: hozzám egy nagy vödör víz és egy hófehér szappan repül be, Avery ajtaján pedig kattan a zár.

- Szedd rendbe magad, és ne dobáld azt a szappant, az isten szerelmére. Szólj, ha kész vagy, én addig szórakozom egy kicsit... - Ismét félmosolyra húzza vékony ajkait, és eltűnik a nyitott cellában. Avery vadállatként veti rá magát, de semmi kedvem figyelni, inkább mosakodni kezdek. Lucius meg az ő tisztaságmániája... Csoda, hogy nem várta meg, míg Avery fogat mos.

Gyorsan megborotválkozom, a nagy sietségben párszor fel is sértem a bőröm, de most nagyon nem tud érdekelni. A beszűrődő sóhajok és nyögések ösztönzően hatnak rám, sietve kaparom le az évek mocskát a testemről. Pár perc múlva már csillogok-villogok, egy fölösleges porszem sincs rajtam. Amennyire csak tudom, kidugom a fejem a rácson, hogy átpillantsak Averyhez. Úgy látom, még nincs vége a bulinak, úgyhogy vigyorogva köszörülöm meg a torkom, hogy jelezzem: végeztem. Mivel rám sem hederítenek, taktikát váltok.

- Ó Lucius! - vinnyogom elnyújtva, mintha csak a holdra üvölteném. Igen, bevallom, párszor előfordult már, hogy kutyaalakomat kihasználva a teliholdnak súgtam meg bálványom nevét. Néha versenyt vonyítottunk Remusszal, bár mintha ő az én nevemet kántálta volna... Részletkérdés. Mindannyian tudjuk, hol a helyünk, és az enyém egyértelműen Lucius alatt.

A nagy Malfoy felém pillant, és elégedett mosolyra húzza a száját. Belemarkol az előtte térdelő Avery hajába (valószínűleg előtte elsuttogott valami bűbájt, nehogy koszos legyen a keze), és fejét hátrahúzva kiszabadítja magát.

- Vége a gyereknapnak – löki el magától szegény szerencsétlent (akit most kevésbé tudok sajnálni), hanyagul kisétál a cellából, és egy pöccintéssel ismét rácsok mögé zárja az azóta megvadult Averyt.

- Smith, nyissa ki Black ajtaját, aztán távozzon! A továbbiakban nincs szükségem magára. Az asztalán megtalálja a borítékot, és ne feledje – elmosolyodik –, a megszeghetetlen eskü kötelez.

Az auror gyorsan elvégzi a feladatát, majd hajlongva távozik, visszahívva a dementorokat.

- Mennyit fizettél, hogy magadban érezhess, Malfoy? - simulok hozzá hátulról, miután idő közben megtaláltam elveszett egoizmusom darabkáit. Lucius csak lazán maga elé lök (az Azkabanban nincs konditerem, láthatóan elgyengültem), és ismét felvonja szemöldökét.

- Ugyan, Sirius, még mindig nem jegyezted meg, hogy egy Malfoyt senki nem dughat? Eddig csak a Potterek próbálkoztak vele, és nézd, Jamesnek milyen csúnya vége lett. Az a rohadék Harry pedig egyszer még meglakol...

- Harry? Téged? Na de Lucius! - fakadok ki, és magamban joggal büszke vagyok egyetlen keresztfiamra.

- Mégis mit feltételezel te rólam, kicsi Black? - Azt hiszem, kezd ideges lenni... - A fiam az, akibe túl sok került Narcissa passzív génjeiből. De ideje lenne eldöntened, hogy cseverészni akarsz, vagy valami egészen mást?

Ez egy hülye kérdés, bár azt hiszem, inkább csak költői. Válaszra nem pazarlom az energiámat, csak vigyorogva az ajkai után kapok, és a falnak döntöm.

- Te mire figyeltél az elmúlt öt percben? - ordít le, mint valami agresszív pedagógus. Én csak végigsimítok az ágyékán, és már ereszkedem is le előtte.

- Oh, már értem – világosodik meg, és megragadja immár tiszta, fekete tincseimet. Ó igen, erre vártam én tíz éven keresztül...

* * *

- Öltözz fel! - parancsolja Lucius, én meg gyorsan magamra kapom elnyűtt ruháimat. Igazából nem nagyon értem, hova siet. Semmi romantika?

- Indulhatunk? - kérdezi pár perc múlva, mikor már ő is rendbe szedte magát. Gyorsan megmosdott, megfésülködött, felöltözött és ismét megfésülködött.

- Hova megyünk? - kérdezem lihegve, igyekszem tartani a tempóját, ahogy kiviharzik az Azkaban szürke folyosóján.

- El innen. Szedd a lábad, különben itt hagylak – szól hátra, én meg szó nélkül futok utána, de azért nem felejtek el gúnyosan rávigyorogni minden egyes irigyen bámuló rabra.

- Dementorok! - sikkantok hirtelen, ahogy megpillantok egy csuklyás szörnyet. Aztán elképedve megállok. Ezek a borzalmas lények nem hogy kitérnek Lucius elől, de a falhoz simulnak, és féltérdre ereszkednek, fejüket meghajtva a Fényhozó előtt. Úgy látszik, a Malfoyok befolyása mindenre kiterjed. Én azért nem érzem magam túlságosan biztonságban, úgyhogy szorosan Lucius mellé lépek, és úgy karolok belé, mintha csak a neje lennék. Elég megalázó, bevallom, de tökéletes védelmet nyújt.

Simán kisétálunk a börtönből, senki sem tartóztat fel. Kint vihar dúl, a hullámok hatalmas robajjal próbálják elpusztítani a sziklákat. Az Azkaban falai úgy villognak a villámok fényében, mintha csak valami óriási neonnal kirakott cégér lenne. Az égen dementorok szállnak, fekete testüket csak úgy cibálja a szél. Lucius megragadja a kezem, megvárja, míg lélekben búcsút veszek ettől a borzalmas helytől, majd elhoppanálunk.

Epilógus

Az Azkaban Lucius Malfoy távozása után ismét hideg és sötét lett. Másnap széles szalagcímek és hatalmas plakátok hirdették, hogy Sirius Black rejtélyes módon megszökött börtönéből. A bent lévő rabok állításuk szerint semmit sem láttak – ismerték már annyira Luciust, hogy tudták, nekik is így a legjobb. A Fényhozó egyébként két év múlva ismét visszatért, és jutalom gyanánt kihozta a bent maradt halálfalókat is. Sirius Black nem sokáig élvezhette szabadságát, pár év múlva ugyanis a Minisztériumbeli ütközetnél Bella féltékeny bosszúja utolérte, és a függöny mögé taszította. Smith auror vett egy hatalmas birtokot és felmondott állásából. Lucius Malfoy pedig azóta is él és virul, és mindenfajta híresztelések ellenére messze elkerüli az Azkabant.