Mrs. Merle, a kövérkés, idős hölgy monoton hangon magyarázott a nagy londoni tűzvészről és a XVII. század kisebb csatározásairól. Hatalmas, kerek szemüvege irreálisan nagynak mutatta egyébként apró, fekete gombszemeit, és igen mókás külsőt kölcsönzött a történelem tanárnőnek. Nathaniel a leghátsó sorban éppen ezt próbálta megörökíteni, ceruzája ügyetlenül futott végig a könyv sarkán, mégis egészen felismerhető karikatúrát sikerült kreálnia, amin a mellette ülő Fanny harsányan fel is nevetett. Az osztály többi része csendben volt, így kacagása még hangosabbnak hatott, de még ez a hirtelen zavar sem zökkentette ki Mrs. Merle-t. Egy galacsin repült át a termen, eltalálva egy valószínűleg már alvó, sötét bőrű fiút, aki nem reagált a támadásra. Mögötte egy barna hajú lány unott, fáradt mosolyra húzta a száját, majd nagy sóhajjal pillantott fel az órára.

- Nézd, már csak egy perc! - suttogta izgatottan szőke barátnőjének, aki éppen önmagát fürkészte az apró tükörben, és igyekezett feljavítani a nap végére lestrapálódott sminkjét.

- Remek - reagált kissé rezignáltan, aztán elégedetten csukta be a sminkkészletét, és pakolászni kezdett. A többiek is ugyanígy tettek, és senkit nem zavart, hogy Mrs. Merle töretlenül diktálta az évszámokat, és azzal fenyegetőzött, hogy hétfőn mindezt számon kéri. A csengő aztán elnyomta rekedtes szidalmait, és a diákok zajongva távoztak.

- Ez a nő jobban elálmosít, mint egy szürke októberi délután – csapta be a szekrénye ajtaját Effy Lowell, miután megszabadult a felesleges könyveitől. Azokat, amikre szüksége volt, beleerőltette lila, összefirkált táskájába. – Neked sincs már órád, ugye?

- Fel is akasztanám magam – fintorgott Cassie, miközben mobiltelefonjával babrált. – Hazakísérsz? Segítened kell ruhát választani estére.

- Persze, de előbb vissza kell mennem a koleszba – bólintott Effy. – Egyébként hol vannak a többiek? Nem úgy volt, hogy itt találkozunk?

- Nem – szólalt meg a hátuk mögött álldogáló, kócos, szőke hajú srác, és Cassie válla fölött a baseball sapkáját igazgatta a lány tükrében, ami a szekrény belső oldalára volt erősítve. – Suliudvar, kerítés melletti pad, rémlik valami?

- Jézusom, Nathaniel, meddig akartál itt hallgatózni?

- Isten ments, hogy félbeszakítsam ezt az izgalmas társalgást – vigyorgott a srác. – Szóval, Cass, mesélj, ki a ma esti áldozat? – kérdezte, miközben a két lány mögött kisétált a suli épületéből. Mikor odaértek a megbeszélt találkozóhelyre, egy magas fiúval találták szemben magukat, aki nem látszott túlságosan vidámnak. Éppen szőkés, kifelé göndörödő fürtjeit igazgatta fintorogva, aztán mikor meglátta barátait, mintha kicserélték volna. Arcára széles vigyor kúszott, úgy üdvözölte őket. Kezet fogott a nála épphogy alacsonyabb Nathaniellel, majd szétosztogatta csókjait a két lány között.

- Hello, Riley - köszönt Effy vidáman a cuppanós puszi után. - Már megint szar napod volt?

A srác csak vállat vonva bólintott, majd rá is tért a fontos témára: - Mit csinálunk este?

- Partizunk a Kaukázusban - válaszolt Nathaniel átkarolva barátját.

- Nekem randim lesz... De majd elmesélitek, milyen volt.

- Hé, Cass, de akkor... - kezdte kétségbeesetten Effy, majd zavartan beletúrt a hajába, és látva Cassie kíváncsi arcát, folytatta: - Nem emlékszel? Úgy volt, hogy nálad alszom hétvégén, a koleszben úgy tudják, haza megyek.

- Ja, csak ennyi a gond? Alhatsz nálunk, ez semmin nem változtat - legyintett. - Viszont induljunk, még lehet, hogy cipőt is kéne vennem délután. Szép estét, srácok.

- Effy, találkozunk nyolckor nálunk - vetette még oda Nath, mire a lány bólintott, majd megvárta, míg Cassie vigyorogva csókot lehel Nathaniel ajkaira, aztán belekarolt barátnőjébe, és elindultak.

- Szóval tényleg nem gond? – kérdezte Effy homlokát ráncolva.

- Persze, hogy nem – vont vállat barátnője. – Ha hamarabb érnél haza hajnalban, apám beenged. Azt hiszem, ma nincs koncert, szóval elvileg otthon lesz, de majd felhívom, mert nála sosem lehet tudni.

- Azt megköszönném – mosolyodott el hálásan a lány. – Egyébként nem rossz így vele lakni? Sosincs otthon, és sosem tudod, éppen milyen programja van, vagy merre mászkál… Mégis csak az apád.

- Igazából én nagyon élvezem – vigyorgott Cassie. – Olyan, mintha saját lakásom lenne, ráadásul nem nagyon szól bele a dolgaimba. Egy percig se bántam meg, hogy elcuccoltam anyámtól, ő egy hárpia volt, hiszen ismered.

- Igen, persze. De azért Chris Lennard lányának lenni…

- Hagyjuk – vágott közbe Cass, mint mindig, amikor a családját érintő téma merült fel. Effy már megtanulta, hogy barátnőjét nem tanácsos a problémáiról faggatni, és feleslegesen próbálkozik az ember, ha a lelki támaszt szeretne nyújtani neki. Cassie Lennard soha nem beszélt a saját gondjairól, ellenben szívesen meghallgatott másokat, és bármikor, bármiben segített a barátainak.

- Ne bagózz már állandóan – forgatta meg a szemeit Effy, amikor a lány rágyújtott egy szál cigire. Ő csak vállat vont, és élvezettel fújta ki a füstöt, figyelve, hogyan keveredik el a levegőben.

- Na jó – állt meg Cassie, amikor a kollégium elé értek. – Itt megvárlak, de siess, sok dolgunk van még – kacsintott, mire Effy visszafordult a kapuból.

- Nem jössz fel?

- Viccelsz velem? Az ágyad körül minden oldalról apám vigyorog, eszem ágában sincs még itt is az ő fejét nézegetni – nevetett a lány, hátradobva szőke fürtjeit. Leült az épület előtti padra, megigazította szoknyáját, majd zenét kapcsolt. Az emberek furcsa tekintetét figyelembe sem véve hangosan énekelgetett, amíg barátnőjére várt.

Effy eközben felszaladt a szobájába, és vadul kicsapta az ajtót, amin ott csillogott a réz 208-as szám. A kis helyiségben négy ágy volt, a négy sarokba betolva, mellettük egy-egy éjjeliszekrény és íróasztal. Az egyik ágyon Effy szobatársa, Sarah hasalt éppen, és valami női magazint lapozgatott. Csak fél szemmel sandított fel az újságból köszönésképpen. Ha egy idegen lépett volna be ide, könnyen rájöhetett volna, melyik sarok az ifjabb Lowell kisasszony rezidenciája. A falakon Chris Lennard mosolygott, míg a plafonon egy hatalmas The Skunk Skins poszter terült el, hogy lehetőleg Effy minden reggel ezt pillanthassa meg először.

A lány nem vesztegette drága idejét, ledobta az iskolatáskáját, majd pár cuccot kidobált a szekrényéből, és lila retiküljébe rejtette, amibe sokkal több dolog fért, mint azt az ember gondolta volna. Miután a tornacipőjét is belegyömöszölte valahogy, egy "hello"-val kifordult az ajtón, és becsapta maga után. Igyekezett meglépni, mielőtt valaki gyanút fogna, hogy csupán ennyi cuccal utazik haza. Sikeresen átjutott a szendergő portáson, és vigyorogva karolt bele Cassie-be, hogy aztán együtt elindulhassanak Chris Lennard hajdani legénylakása felé.