Nathaniel lepakolta az asztalra a rendelt italokat, majd kényelmesen hátradőlt a székén, egyik kezét Cassie combján pihentetve. Koccintásra emelte a poharát, mire a szőke lány követte a példáját, a másik oldalán ülő Effynek viszont fel sem tűnt az érkezése – elmerengve bámulta a színpadot, csillogó szemekkel figyelve a gitárját hangoló alakot.

- Eff – lengette meg előtte a kezét a srác, mire a lány összerezzent.

- Bocsi, itt vagyok – vigyorodott el. – Mire iszunk?

- Erre a fantasztikus „lemezfitogtató koncertre” – forgatta meg a szemeit nevetve Cass, felolvasva a plakátról a koncert fantáziadús elnevezését. – És persze hármunkra.

- Négyünkre – javította ki Nath, és a poharak középen összecsendültek. Pár pillanatig mindenki némán pótolta alkoholhiányát, majd amikor végeztek, Effy törte meg először a csendet.

- Ez a második rosé fröccsöm, de esküszöm, már érzem. Riley most biztos nagyon röhögne rajtam.

- De szerencsére Riley barátunk nem ér rá röhögni, ugyanis valószínűleg kitűnően szórakozik a tengerparton, koktélt szürcsöl, és kegyesen hagyja, hogy bikinis nők legyezzék pálmalevelekkel – fejtette ki véleményét optimistán Nathaniel. Barátjuk hiányát még mindig nem tudták igazán feldolgozni. Néha nosztalgikusan elmerengtek valami régi emléken, mikor még négyen voltak, vagy felnevettek, mondván „ha ezt Riley hallaná”. Effy szemébe pedig néha könny szökött, mikor agyába betört a gondolat: mi lenne, ha Riley most itt lenne.

- Most pedig, drága kivételes közönségünk – hajolt közel a mikrofonhoz Chris, hogy belekezdjen a köszöntőbe. Az első sorban tolongó lányok sóhajtva kívánták, bárcsak mikrofonok lehetnének.

- Ideje, hogy bemutassuk magunkat – vette át a szót Alex a szőke férfire vigyorogva -, bár egy VIP koncerten talán mindenki ismer minket. A szólógitárnál Chris Lennard, hátul pedig Ben Garver segít neki. A doboknál Abel Jones, én pedig azt hiszem, Alex Lowell lennék.

- De pár óra, és a neved is elfelejted – szúrta közbe kaján vigyorral Chris, gúnyos, „majd meglátjuk”-mosolyt kapva viszonzásul.

A Little Stars asztalánál összenéztek, majd lemondó nevetésbe fullasztották a régi, súlyos titkot, ami most körbelengte a színpadot. Effy megbűvölve bámulta Bent, miközben szórakozottan babrált a szívószálával, lassan kikeverve az összes buborékot a fröccséből. Cassie és Nathaniel ihletet kapva suttogtak az estéjükről. Mindenki pesszimistán figyelte a kapcsolatukat, fogadásokat kötöttek, meddig bírják a monogámia acélbilincseit, de ők állták a sarat. Veszekedéseik szeretkezésekbe torkolltak, nézeteltéréseiket csókokkal simították el, hálószobán kívül pedig pont úgy viselkedtek, mint eddig: jó barátokként, akik egymást ugratva, piszkálva és gúnyolva viselték csak el – csupán a szemükben csillogó fény vált állandóvá, a gomolygó lila füst, ami mintha körülölelte volna őket, mikor egymásra néztek.

- Tehát a lényeg – térítette vissza őket a valóságba Alex hangja -, csak hogy tudjátok, most éppen a nemrég megjelent közös lemezünkről hallhattok pár dalt, amit egyébként meg is lehet vásárolni, méghozzá tőlünk, a koncert után.

- Sőt, még le is fényképezhettek minket, olyan jófejek vagyunk – tette hozzá Chris egy lehengerlő vigyorral.

- De azt is meg kell vásárolni – vágta rá Alex, és összenevettek. A közönség soraiból felharsantak az első kiáltások, dalcímeket mondtak be, valamint a két férfi nevét sikították, majd ez tapsba csapott át, amint megszólaltak a kezdő akkordok. Az első sor bal szélén két lány kissé spiccesen üvöltött valamit, ami leginkább „Éééééj!”-re hasonlított.

- Rajongók – forgatta a szemét Effy, mire Cassie-ékből kitört a röhögés.

- Ne haragudj, de kicsit vicces ezt pont tőled hallani – vigyorgott a lány barátnőjére, mire az elégedetten kihúzta magát.

- Én meggyógyultam – jelentette ki, s közben szeme Ben izmos, tetovált felkarjára tévedt.

Az egyik hátsó asztalnál Danny emelte poharát látványosan a srácokra, akik a színpadról intettek neki vissza. A már nem is olyan ifjú exdobos vigyorogva fogadta a hírt, miszerint barátai ismét egymásra találtak. „A legnagyobb újraegyesítés Németország óta”, mondta, és őszintén gratulált nekik. Az ő élete már szinte idillinek tűnt, ugyanis pár hónapja összeköltözött gyermeke anyjával, az éppen mellette iszogató Emilyvel. A már teljes család pedig nem kissé megbotránkoztatta a szomszédokat, akik jobban élvezték, míg Emily csak néha tévedt feléjük.

- A következő szám a barátságunkról szól – hajolt közel ismét a mikrofonhoz Chris egy hosszabb gitárszóló után. Cassie és Effy sokatmondóan összenéztek, és igyekeztek külső szemlélőként hallgatni a dalt – nem túl sok sikerrel.

A számot az általánosnál nagyobb ováció fogadta, az első sorokban lányok sikítottak, hátrébb mély férfi basszusok éljeneztek, az asztaloknál pedig elismerően tapsoltak.

- Tehát Ben Garver gitározott nektek – mutatott hátra Chris, és megvárta, míg barátja meghajol -, azonban ezentúl már boldogulok egyedül is. Kösziiii haver! - búcsúzott, mire Ben leszaladt a színpadról a backstage-be. Effy abban a pillanatban felállt, elnézést kért barátaitól, és hátra indult. A biztonságiak szétnyíltak előtte, és kitárult a behajtani tilos matricával ellátott ajtó.

- Hello édes – üdvözölte őt Ben, majd csókot nyomott barátnője ajkaira. Még egyszer meghúzta a hideg ásványvizet, majd megtörölte homlokát egy törölközővel.

- Nagyon jó voltál – dicsérte meg vigyorogva Effy, és átölelte a férfit.

- Kösz, babám. De azt hiszem, ha már így egyedül maradtunk, lenne is valami számodra... - A táskájához lépett, és kivett belőle egy kis csomagot. - Tudom, hogy nem vagyok egy Chris Lennard, és nem is bánom... de rettentően hálás vagyok érte, hogy ennek ellenére is mellettem vagy, kereken egy éve – mosolygott, mire Effy elpirult, és szipogva Ben nyakába ugrott. A hosszú ölelés után hosszú csók következett, majd Effy kíváncsian tépte le a csomagolópapírt ajándékáról. Egy fénykép volt, ezüst keretben, amit lila pillangók díszítettek. A fotón ketten voltak: Effy szerelmesen mosolygott, míg Ben lehunyt szemmel puszilta meg az arcát. Kísértetiesen hasonlított arra a képre, ami Chris éjjeliszekrényén állt már több mint tizenhat éve.

- Van még valami – folytatta Ben egy kis szünetet hagyva Effynek, hogy gyönyörködjön az ajándékában. – Emlékszel még, miről beszélgettünk, amikor tizennyolc éves lettél?

Effy felvonta a szemöldökét. Eltelt már pár hónap azóta, mégis szinte percről-percre fel tudta volna idézni azt az estét, amikor kettesben ünnepeltek. Sok minden szóba került akkor, a lány nem tudta, mire gondoljon, így Ben hamar a segítségére sietett.

- Tervezgettük a jövőnket – mosolyodott el. – Az jutott eszembe, hogy ha most úgyis annyira benne vagy a költözésben, esetleg rögtön jöhetnél hozzám.

Tény, hogy Effy is nagyon sokat gondolkodott már a témán, de mindig arra jutott, hogy nem tudná, mit feleljen. Érveket, ellenérveket sorakoztatott fel, és úgy habozott, mintha azonnal döntenie kellene. Most azonban gondolkodás nélkül rávágta az igent, és boldog vigyorral ugrott Ben nyakába, teljesen elfelejtve minden kétségét. A férfi megemelte Effyt, könnyedén a karjába kapta és megpörgette, majd újabb szerelmes csókban forrtak össze.

Egyiküket sem érdekelte, hogy Alex mit szól az ötlethez. A pillanat tökéletessége megkívánta, hogy ne gondolkozzanak el rajta, megvalósíthatják-e mindezt. Csak küzdöttek a másik ajkáért, magukhoz szorították a másik testét, és úgy érezték, csak ők léteznek. A kanapén elnyúlva szeretkeztek, miközben a falakból lüktetett a basszus, az ajtón beszűrődött a gitárszó, a szívük pedig felütésre követte a dobot.

- Azt hiszem, ideje mennem – bújt oda Cassie álmosan barátjához, aki megértően simogatta meg a lány hátát. A koncertnek már vége szakadt, Alex és Chris együtt távoztak, míg a többiek leültek iszogatni, és egoizmusukat fényeztették a felhevült rajongókkal.

- Hazakísérlek, nehogy elaludj az utcán – mosolygott Nathaniel. - Mikorra mész holnap?

- A 9:30-ast el akartam érni, de anya csak annyit mondott, hogy még ebéd előtt jó lenne, ha odaérnék. - Cassie egészen gyakran látogatta meg vidéki exotthonát, mióta megszületett a kishúga. Terhessége utolsó pár hónapjában Annie meg volt róla győződve, hogy Neil megcsalja, és úgy jár majd vele, mint Chrisszel – ezzel végképp őrületbe kergetve a férfit. Végül Neil türelmesen tűrte a nő hisztijeit, és a legboldogabb apukának vallotta magát, mikor először kezébe adták a csöppséget. A szülés után Annie is lenyugodott, és fejébe vette, hogy harmonikus családként szeretne élni, és nem tudja elviselni, hogy rosszban van a lányával.

Bár Cassie ottléte nagy részét bájolgással, pelenkázással és gügyögéssel töltötte, lassacskán ő is kezdte élvezni, hogy milyen az élet egy kistestvérrel – bár szívből örült neki, hogy nem kell napi huszonnégy órában elviselnie visító, síró kishúgát.

Cassie és Nathaniel kézen fogva hagyták el a tömött helyiséget.



Na szóval szeretlek én Élet,
mert te olyan jó vagy hozzám.
Ha néha el is vettél,
később mindent bepótoltál