Cassie fáradtan nyújtózott egyet a kihúzható kanapén, amire Annie megágyazott neki. Káromkodni akart, de csak egy ásítást sikerült produkálnia, majd úgy döntött, ha már valaki felébresztette a konyhai csörömpöléssel, teljesen felesleges a visszaalvással próbálkoznia. Kitapogatta telefonját, és ellenőrizte az időt, máris azon gondolkodva, melyik a legkorábbi busz, amivel leléphetne. Az anyja ragaszkodott hozzá, hogy ezt a hétvégét végig náluk töltse, amit nem is értett, hiszen a legutóbbi nagy veszekedésük óta csak telefonon beszéltek.

Úgy tűnt azonban, hogy Annie lelkiismerete felébredt, ugyanis az elmúlt két napban minden lehetséges módon kedvezett Cassie-nek. Elmentek ketten vásárolni, beültek a lány kedvenc helyi éttermébe, este ő választhatott filmet, még a reggelit is ágyba kapta, és ami a leggyanúsabb volt: Neil nevének minimális előkerülése. Cass látta, hogy anyja nagyon pedálozik azért, hogy saját magát minél boldogabbnak, Neilt pedig minél rendesebbnek, tökéletesebbnek állítsa be, valószínűleg azért, hogy hazacsábítsa őt. A lánynak nem volt ellenére a kiszolgálás, még a közös programokat is élvezte, de nem tudta, mit fog mondani az anyja, ha közli vele, hogy mindezek ellenére esze ágában sincs visszaköltözni hozzá.

Még mindig nem bírta elviselni Neilt, pedig a pasas tényleg kitett magáért a hétvégén. Ha tehette, békén hagyta anyát és lányát, nem sok vizet zavart, igyekezett a háttérben maradni, de – csak úgy, mint Annie – mindenben Cassie kedvére tenni. A szőke lány biztos volt benne, hogy ennek megint sértődés lesz a vége, ha a nő végre előhozakodik a kérésével, vagyis azzal, hogy Cassie legyen szíves hazajönni. Nagyon rendes volt Annie-től, hogy így igyekszik, és Cass tényleg nem szívesen bántotta volna meg, de mindenképpen az apjával akart élni továbbra is.

Egy sóhajjal nyugtázta, hogy már elmúlt tíz óra, pedig ő korán kelős volt. Kimászott az ágyából, majd úgy, ahogy volt, egy szál bugyiban és egy kinyúlt pólóban a konyhába sétált, ahol Annie és Neil már a vasárnapi ebéden ügyködtek.

- Jó reggelt – csicseregte Annie. – Hogy aludtál? Nem akartunk felébreszteni, elég sokáig fent voltunk az este.

- Aha, hát, kösz – ásította Cass, miközben leült az asztalhoz, és öntött magának müzlit.

Annie és Neil valamit sugdostak egymásnak, majd felkuncogtak és megcsókolták egymást. Cassie szemforgatva nézte a családi idill; ennél még az apjához betérő névtelen nőket is jobban értékelte – bár be kellett látnia, hogy az utóbbi időben jelentősen megcsappant a számuk, sőt, Cassie meg mert volna esküdni rá, hogy múlthéten egyel sem találkozott. Vagy megtanult jól időzíteni, vagy apja komoly lelki terrorban részesült. Cassie inkább az előbbit tartotta valószínűnek.

- Cass, drágám, palacsinta lesz, oké? - fordult felé bűbájmosollyal Annie, egyik kezében serpenyőt, másikban konyharuhát tartva. Rózsaszín köténye rásimult a testére, és tökéletesen összhangban állt a hajpánttal, amivel kósza tincseit parancsolta hátra. Úgy nézett ki, mint egy született háziasszony – és legalább annyira művi volt.

- Persze, jó – motyogta vissza a lány, miközben rendíthetetlenül pusztította a csokoládés pelyheket.

Jól esett már neki ez a lazítás. Hiába szerette, ha forog vele a föld, pörög körülötte az élet, néha jó volt megállni egy szusszanásra – és ez most a legjobbkor jött. Nathaniellel már megint összevesztek valamin, egyikük sem tudta tartani magát az eszményi monogámiához, és mindig sikerült lebukniuk egymás előtt.

Egyre kevésbé értette kettejük kapcsolatát és a sráchoz fűződő érzelmeit. Olyanok voltak egymásnak, mint egy egyéjszakás kaland, csak éppen sokéjszakás kiadásban. Cassie nem mondhatta magáról, hogy ő Nathaniel barátnője, inkább csak azt, hogy ő az, akit többször is dug – a többiekkel ellentétben.

Neki ez nem volt elég, azonban addig nem várhatott változást, amíg ő maga ugyanígy kezelte a helyzetet. Továbbra sem mondott nemet egyetlen más kínálkozó lehetőségnek sem; talán a Lennard-gén tette, de el sem tudta képzelni magát egy tartós kapcsolatban. Csakhogy az utóbbi időben egyre gyakrabban jutott eszébe, hogy mégis ki kellene próbálnia, elvégre gyakorlat teszi a mestert, és ki más lenne alkalmasabb pár, mint Nathaniel?

Elgondolkodva sóhajtott fel, majd egyből magához tért, amikor észrevette, hogy Annie a szeme sarkából már jó ideje őt figyeli, miközben Neillel sugdolózik. Érdeklődve pillantott oda, mire az anyja rögtön elkapta a fejét, és visszafordult a palacsintához. Ebből Cassie rájött, hogy közeleg az idő, hamarosan előáll a nagy ötletével – nyilván egy jó hangulatú palacsintázás közepette.

Az édesség majszolása közben valóban elérkezett az idő, amikor Annie hátradőlt, Neilre pillantott, majd a férfi rövid bólintása után mosolyogva sóhajtott egyet. Ujjait összefűzte, előre hajolt, és megnyerően pillantott az épp evés közben lévő, fél szemöldökét felvonó Cassie-re. Egy pillanatra mintha megállt volna az idő, Cassie felfüggesztette a rágást, Neil visszatartotta a lélegzetét, Annie pedig giccses szoborrá merevült. Végül aztán megtört a varázs, és Annie hangja dallamosan hullámzott a levegőben:

- Cassie, kicsim, mondanunk kell neked valamit – kezdte jelentőségteljesen, mire a lány érezte, hogy valami nem stimmel. Ő kérdésre számított, nem közlendőre, de hátha csak más megfogalmazást talált édes anyukája. Azonban mikor Annie és Neil az asztalon megfogták egymás kezét és egymásra mosolyogtak, Cassie gyanakodni kezdett.

- Babát várok – suttogta izgatottan Annie, mire Cass egyben lenyelte a szájában maradt nagydarab palacsintát.

- Hogy micsoda? - kérdezett vissza fuldoklás közben, mire anyján átsuhant a zavar, egy fél percre lehervasztva sokat gyakorolt mosolyát.

- Hamarosan kistestvéred lesz – vette át a szót Neil, bátorítóan átkarolva Annie-t. Próbálkozása tekinthető volt optimistának, de látva Cassie dühösen megvillanó szemeit, a vakmerő talán még találóbb kifejezés lett volna.

- Ezt akartátok elmondani? – csapta le az evőeszközeit a lány, miközben kirúgta maga alól a széket. – Hogy lesz még egy ember, aki fontosabb neked, mint én? Hogy ezentúl még vendégségbe se jöjjek, mert nincs itt helyem? Én meg már azt hittem…

Elharapta a mondatot, és az anyjára nézett, aki értetlenül, kétségbeesetten figyelte lánya kirohanását. Cass tudatosan igyekezett minél több fájdalmát, dühét belesűríteni egyetlen pillantásába, remélve, hogy Annie megérzi azt a mérhetetlen gyűlöletet és csalódottságot, ami őt belülről szétfeszítette. Hogy is gondolhatta, hogy az anyja vissza akarja csábítani?! Azt tervezte, hogyan mondja meg neki kíméletesen, hogy nem költözik vissza, bármennyire is szeretné, és most, utólag belegondolva nem is értette saját hülyeségét. Azt hitte, fontos Annie-nek, szeretné őt maga mellett tudni, erre kiderül, hogy csak felcsinálta ez az idióta, aki a fia lehetne – Cassie nem bírta elviselni azt a rózsaszín ködfelhőt, azt az idillt, ami körbelengte őket, azt az erőltetett tökéletességet, amitől őt a hányinger kerülgette.

- Szánalmas vagy! – vetette oda Annie-nek, de a hangja megremegett; a szemétől a szájáig valami sós folyt végig, és ő csak birkózott az ízzel, gyűlölve a saját gyengeségét.

Mire Neil és Annie kinyitották a szájukat, hogy reagáljanak, Cassie már a nappaliban pakolta össze a cuccait. Gyorsan bedobált mindent a táskájába, majd beleugrott a cipőjébe, és már suhant is ki az ajtón, be sem csukta maga után. Szemfestéke egy ideig küzdött a könnyekkel, de végül megadta magát, és búsan végigfolyt a lány arcán.

Cassie zokogva szaladt az utcán, maga sem tudta, merre. Addig futott, míg ereje engedte, majd hirtelen magállt, leroskadt egy padra, és megadta magát a gyengeségnek. A tavaszi napsugár felmelegítette szőke tincseit, felszárította könnyeit és lágyan csiklandozta bőrét. Ahogy Cassie felnézett, megtörölte a szemét, kissé megnyugodott. Elővette a telefonját és apját tárcsázta.

- El tudnál jönni értem? - nyögte a készülékbe, miután Chris fáradt hangját hallotta.

- Majd elmesélem. A park előtt. Rendben – suttogta az utolsó szavakat, majd amint letette, megint kiszakadt belőle a sírás. Az, hogy anyja újra terhes, a végső elszakadást jelentette. Az utolsó lépést át a határon, ahonnan már csak súlyos vámokkal terhelt lehet a visszaút. Nem tudta, tervezett volt-e a gyerek, vagy csak becsúszott, de nem is érdekelte. Anyjának új családja lesz, talán egy új lánya, akit majd sokkal jobban szeret, akit nem hagy el, akit nem enged majd el olyan könnyen, mint őt.

Chris egy bő negyedóra alatt tette meg a félórára szánt távot, és csikorgó kerekekkel fékezett a pad előtt, ahol Cassie ült. Mikor lánya beszállt a kocsiba, nem kérdezett semmit, csak átölelte. Cassie-ből ekkor ismét kitört a zokogás, hiába próbálta visszatartani. Magában gyűlölte magát érte, gyengeségéért és túlzott érzelmességéért, de tudta, apja előtt még megengedheti magának.

Hálás volt Chrisnek, amiért ő egy szóval sem próbálta faggatni, bár valószínűleg apját sem lepte meg annyira a hétvége eredménye. Tulajdonképpen az lett volna a furcsa, ha békében elviselik egymást két napig, de a férfi még nem tudhatta, hogy most valami komolyabb oka volt a veszekedésnek, valami, ami talán véglegesen, visszavonhatatlanul tönkretette az anya-lánya kapcsolatot – ha valaha volt olyanjuk.

Cassie keserű fintorral igyekezett letörölni a könnyeit, és összeszedni magát, hogy beszámoljon apjának az eseményekről. Nem kényszer volt ez, tudta, hogy ha nem mond semmit, Chris akkor sem fogja számon kérni rajta, de úgy érezte, ezt most meg kell beszélnie valakivel. És ki lehetne alkalmasabb, mint valaki, aki éppen olyan jól ismeri Annie-t, mint ő?

- Azt hittem – kezdte rekedt hanggal –, azt hittem, azt akarja, hogy visszajöjjek.

Elhúzódott apjától, és intett neki, hogy induljanak. Ahogy lassan elhagyták a kis városka határát, egyre több és több kilométer választotta el gyermekkori otthonától, úgy érezte, az élete egy apró darabkája ott maradt; de nem akart visszafordulni érte.

- Lesz egy gyerekük – köpte a szavakat indulatosan. – Egy édes, tüneményes kis bébi, és egész hétvégén azért pedáloztak, hogy ne borítsam rájuk az asztalt, amikor bejelentik – folytatta gúnyosan, mire Chris összevont szemöldökkel rápillantott, és valamit morgott. Cassie kérdő tekintetére csak megrázta a fejét, aztán mégis megismételte.

- Csak azt mondtam, hogy megint a régi módszer – vágott egy fintort, majd bővebben kifejtette: - Anyád mindig is így láncolta magához az embereket.

Cassie egy másodperc erejéig értetlenül nézett maga elé – majd szemei kikerekedtek, még sírni is elfelejtett.
- Úgy érted, hogy te is…?

- Azért vettem feleségül – sóhajtott Chris. – Persze, ne hidd, hogy megbántam, vagy ilyesmi – elfordította a tekintetét az útról, és a lánya szemébe nézett. – Te vagy a legjobb dolog, amit egész életemben csináltam.

Cass tűnődve pillantott ki az ablakon, a lehetőségeit mérlegelve. Nem tudta, hogyan reagáljon az új információra, végül csak gyenge mosollyal az ajkain annyit válaszolt:

- Akkor mégsem az ízléseddel van a baj.

Pár percig szótlanul ültek egymás mellett, majd Cassie-ből kibukott az elégedetlenség.

-Még mindig nem tudom felfogni, hogy tehette ezt! - csóválta a fejét hitetlenkedő arckifejezéssel, mire Chris felnevetett.

-Tudod, hányszor kiáltottam én ezt a világba? És mégis megtette, újra és újra hülyeséget csinált. Pontosan tudta, hogy nem kötődöm hozzá, hogy nem több nekem bármelyik másik nőnél – kezdett bele a nosztalgiázásba, amit lánya figyelmesen hallgatott. - Elkövettem azt a hibát, hogy nem tudtam lemondani az élvezetekről. Pontosan tudtam, hogy szeretek valakit, de nem mertem elkötelezni magam, féltem attól, hogy csapdába esem, amiből soha nem szabadulok.

Cassie-nek kezdett ismerős lenni a sztori. Úgy érezte, ez valami tanmese, amiből illene tanulnia. Bár Chris semmit sem tudott a Nathaniellel való kapcsolatáról, Cassie számára mégis olyan volt, mintha róluk beszélne. És ha az ő történetüknek is ilyen vége lesz, sürgősen cselekednie kell.

- Hé, várjunk csak! - esett le neki hirtelen, mire apja felé fordult összevont szemöldökkel. - Mást szerettél? Te szerelmes voltál? Olyan igazi nyálas szerelmes? - kacagott, mire Chris vigyorogva felé csapott.

- Hát valami olyasmi... Biztos kinevettél volna, ha úgy látsz – válaszolt vidáman Chris, és képzeletben vállon veregette magát, amiért sikerült felvidítania a lányát.

- Na és miért nem léptél le a nagy szerelmeddel? - kíváncsiskodott tovább Cassie, bár óvatosan fogalmazott. Effytől már hetek óta hallotta, hogy a drága apukáik milyen jó viszonyban is voltak egymással, és Cassie könnyen el tudta képzelni, hogy ez így is volt.

- Sajnos nem volt ilyen egyszerű a dolog – sóhajtott Chris, mikor már begurultak az utcán egészen a lakásuk elé. - De most gyere, van egy bontatlan doboz jégkrém a hűtőben vészhelyzetre. Azt hiszem, itt az ideje, hogy kiengeszteljelek vele anyád baromsága miatt – karolta át a lányát, majd a liftbe érve ismét átölelte.

- Apa, kérlek – forgatta meg a szemeit Effy, miközben a tükörben nézegette magát. Két felső közt vívódott, nem tudta eldönteni, melyiket vegye fel, ráadásul Alex is idegesítette, aki makacsul az ajtófélfának támaszkodva kérdezősködött. – Lila, vagy zöld? Melyikre szavazol?

- Nem mindegy? Elvileg most csak a koleszba utazol vissza, nem? – kérdezett vissza az apja, a hangsúlyával és arckifejezésével nyilvánvalóvá téve, hogy átlát a hazugságon. Utálta a gondolatot, hogy Effynek a kollégiumba való megérkezése után valószínűleg első dolga lesz, hogy lelép valahová Bennel, ő meg, a tulajdon édesapja nem tehet semmit.

- Sosem lehet tudni, kivel futok össze közben – vonta meg a vállát Effy, majd rövid gondolkodás után lila pólóját a sporttáskájába dobta a többi holmi közé, a zöldbe pedig gyorsan belebújt. – Így jó lesz?

- Ne nézz már hülyének – háborgott Alex – Én is voltam fiatal.

- Igen, tudom – fordult oda Effy. – És nyilván neked is lenne mesélnivalód, mégsem kérek számon rajtad minden érdekes részletet. Viszont a helyedben én most is körülnéznék kicsit, például hogy hol az istenben van most is anya! Te vagy ennyire vak, vagy ennyire nem érdekel? – A lány elhadarta ezt a pár mondatot, majd fogta a cuccát, és Alex mellett egyszerűen kisétált az ajtón. A férfit annyira meglepte Effy kirohanása, hogy zavarában meg sem próbálta megállítani; nem gondolta, hogy pont a kisebbik lánya, aki még csak nem is otthon lakik, pont ő fogja észrevenni Susan gyanúsan sok utazgatását, elfoglaltságát.

Persze Alex már régen átlátott a szitán, és a kezdetektől fogva gyanította, hogy egy másik férfi van a dologban. Lassan egy éve már annak, hogy felesége először elment egy hosszú konferenciára, és olyan boldogan, kivirultan jött haza, hogy Alex nem tudta nem észrevenni a változást. Azóta megszaporodtak a hétvégéket felölelő értekezletek, a több órás elintéznivalók. Alex nem is bánta a dolgot, sőt, talán örült is neki, hogy feleségét ilyen kiegyensúlyozottnak látta, hisz a szerelem, ami egyszer összekötötte őket, Chris érintése nyomán elpárolgott, ezt mindketten tudták. Azonban mostanában Susan elhanyagolta a családját. A mosogatóban tornyosultak a csetresek, a fürdőszobában hatalmas halomban álltak a vasalatlan ruhák. Alex igyekezett kézben tartani a házimunkát, az elintézendő papírokat és csekkeket, a lányai nevelését és a munkáját, de be kellett látnia, hogy egyedül képtelen rá.

Úgy érezte, a vállára szakadt minden. Bridget kalandja Chrisszel, Susan szeretője... ezek után már azt sem bánta, hogy Effy Bennel randizik. Legalább csak egy férfivel szórakozik, és nem áhítozik úgy Chris Lennard után, mint nővére – és talán mint ő maga.